Dracula

Messze, Angliában levelek és naplók lapjain zajlik tovább az élet. Lucy Westenra a barátnőjének, Minának ír három lánykérésről, mind egyetlen napon, és a férfiról, akit kiválasztott. Dr. Seward, akit visszautasítottak, egy beteg tanulmányozásába temetkezik, akit megszállottan foglalkoztat a gondolat, hogy a vér maga az élet. Heves vihar zúdít partra egy gazdátlan vitorlást Whitbynél, kormánykerekéhez kötözve egy halott férfival, s egy hatalmas kutyával, amely a szárazföldre szökken és nyomtalanul eltűnik. Lucy pedig, aki jól alszik és jól étkezik, napról napra sápadtabb lesz, torkán két apró seb sehogy sem akar begyógyulni.

Naplók, levelek, egy hajónapló, sőt egy fonográfra rögzített gyász hangján elbeszélve a regény sokféle szólamát egyetlen, egyre sűrűsödő rettegésbe fonja össze. Ebbe lép be Van Helsing, a holland professzor, orvos és hívő ember, aki elolvassa a jeleket Lucy torkán, és megérti, amit a tudomány önmagában nem tud megmagyarázni. Nem úgy; sajnos, nem úgy. Ez még csak a kezdet!

Stoker lassan, már-már szertartásosan építi fel a borzalmat, hagyva, hogy a klinikai részletek és a régi babonák addig feszüljenek egymásnak, míg mindkettő igaznak nem hat. Íme egy kis csapatnyi hétköznapi, elszánt ember — egy ügyvéd és leleményes felesége, egy gyászoló vőlegény, egy orvos, egy professzor —, akik szembeszállnak valami ősivel és türelmessel. Az ajtó nyitva áll. Lépjen be szabadon.